Vissza a kezdőlapra

EVANGÉLIZÁCIÓ

Induló szemináriumaink

 

Közösségünk evangelizációja a

- Szemináriumok által,

- a könyvkiadás által, és

- az újságkiadásban (Marana Tha) valósul meg.

 

A szemináriumok jelenleg 2 formában működnek:

 

Élet a Lélekben Belső sebek (lelki sérülések) gyógyítása

 

Mindkettőt a közösségi házunkban tartjuk este 6-1/2 9-ig (1146 Bp. Thököly u. 120. Tel: 222-5306) február-márciusban, illetve október-novemberben.

 

Lelki napokat tartunk minden hónap utolsó szombatján 10.30-tól délután 2-ig a Hermina Kápolnában (Kivétel: június, július, augusztus, december.). Erre első sorban a közösség tagjait várjuk, de más érdeklődőket is szívesen fogadunk. Évente egyszer ötnapos lelki gyakorlatot tartunk Sáregresen, amelyre a közösség tagjain kívül másokat is szeretettel várunk attól függően, hogy mennyi az elhelyezési lehetőség.

 

Elizeus Szolgálat: minden szerdán a Tömő utcai Kápolnában (19-21-ig) Varró István szolgálatával evangelizációs alkalmat tartunk. Ez az alkalom nem csak a megtéréssel foglalkozik, hanem a lelki élet alapkérdéseivel is. Kapcsolódik hozzá közbenjáró ima, prófécia és az ismeret szava karizmája.

 

Szabadító szeminárium

 

Nyolc hétig tart. Alapkönyve „Űzd el a farkasokat, Pásztor” (Katona István). 2011 tavaszán nem indul.

A világ, amelyben élünk egyre nagyobb nyomással nehezedik ránk. Növekszik az agresszió, a társadalmi- és családi feszültség, harag, félelem, gonoszság, és öntörvényűség az emberek között. Ehhez még hozzávehetjük az okkultizmus sokféle formáját. Bármennyire is hihetetlen, de visszaestünk a primitív kultúrák színvonalára. Mindezek mögött fel lehet fedezni azt a gonosz hatalmat, akit a Szentírás sátánnak nevez. A sátán mindent megpróbál, hogy elszakítsa az ember szívét Istentől, és a halálba taszítson. Meg kell tanulni, hogy Jézus erejével hogyan győzhetjük le kísértéseit, és cselvetéseit. A szeminárium feltárja azokat a csatornákat, amelyeken keresztül a sátán befolyást gyakorolhat ránk, sőt megkötözhet bennünket. Ugyanakkor rámutat a szabadulás lehetőségeire is.

Témái:

  1. A gonosz lelkek eredete és célja,

  2. Krisztus szabaddá tett minket,

  3. A démonok tulajdonságai és a kísértések fajtái,

  4. A gonosz lelkek fajtái (I),

  5. A gonosz lelkek fajtái (II), és az átkok,

  6. A szabadító imaszolgálat története,

  7. A gonosz lelkek rombolása a világon keresztül,

  8. A médián keresztül belépő gonosz szellemek.

Miatyánk- szeminárium

2011 tavaszán nem indul.

 

Ez a lelkigyakorlat három részből áll:

1. az imáról szóló tanítás,

2. csoportmegbeszélés, amely a személyes megnyilatkozásokra épül,

3. otthoni, egyéni gyakorlás.

 

Mind a három együttes elvégzése biztosítja a szeminárium hatékonyságát.

A tanítások a Szentírásra épülnek, és a nagy imádkozók tapasztalataira.

Célja: hogy a résztvevőket elvezesse az imán keresztül a mélyebb kapcsolatra, az Atyával, Jézussal, és a Szentlélekkel. Rámutat arra, hogy minden ima forrása a Szentlélek.

A szívből jövő ima az egyetlen orvosság a félelmekre, a reménytelenségekre, és a csalódásokra.

Az imában találkozhat az ember az Atya végtelen szeretetével, amely felszabadítja és örömmel tölti el.

 

A szeminárium témái:

1. Istenről alkotott képünk

2. Az Atya nevének megszentelése

3. Földi ország - égi ország

4. Szabadnak lenni Isten akaratára

5. A gondviselésből élni

6. Kapcsolataink zavarai

7. Ellenállni a kísértéseknek

8. A jövőbe vetett keresztény remény

 

A szeminárium törekvései:

 

  1. Az Úrral való személyes kapcsolat elmélyítése

  2. Az ima, mint a gyógyulásunk forrása, és annak az erőnek a felismerése, mellyel átalakíthatjuk életünket és világunkat.

 

 
Vissza a kezdőlapra