|
EMMAUSZ Katolikus Karizmatikus Közösség |
|
|
|
|
||
|
Isten hozott az EMMAUSZ Közösség honlapján! |
||
|
Az EMMAUSZ közösség magyar alapítású katolikus, karizmatikus közösség. 1979-ben alapította Katona István atya, Budapesten. 1991-ben egyházi jóváhagyást nyert Paskai László bíboros úrtól, mint „Krisztushívők magántársulása”. Célkitűzése: az evangélizáció: újság- (Marana Tha), és könyvkiadáson, zenei és tanító CD-n, Mária-rádión keresztül. Továbbá az evangélizáció más formáit is gyakoroljuk: kurzusokat, szemináriumokat, gyógyító imaszolgálatokat szervezünk. Végzünk betegek szolgálatát, zenei, és ének szolgálatot, és engesztelő ima-összejöveteleket a világ megtérésért. A közösség harminchárom imacsoportból áll, melynek tagjai heti rendszerességgel jönnek össze. Fontosnak tartjuk a csoportok bibliai megalapozását, és a Szentlélek adományainak használatát. Havonta lelki napot tartunk, és évente 5 napos lelki gyakorlatot. Közösségünk lelki forrást jelent azok számára, akik újjászülettek a Szentlélekben. Akik itt találták meg új életüket Krisztusban, megtérésük után, szolgálatukkal hozzájárulnak a közösség működéséhez. Azok számára is lelki forrás volt a közösség, akik az elmúlt 32 évben itt hallották meg Isten hívó hangját, és megkapták a papi vagy szerzetesi hivatás kegyelmét, vagy akik új közösség alapítására kaptak indítást a Szentlélektől (Új Jeruzsálem, Szeretet Földje, Szent Mihály, Nyolc Boldogság). Közösségünk tagjai lehetnek világban élő hívek, papok, szerzetesek, (szerzetesnők), egyedülállók, és házasok. Lelki támogatásunkkal segíteni akarjuk azokat is, akik a közösségen kívül plébániai szolgálatot végeznek, vagy különböző szociális, és lelki munkát vállalnak az egyházi intézményekben. |