AZ EMMAUSZ KATOLIKUS KARIZMATIKUS KÖZÖSSÉG LELKISÉGE

(LELKI VEZETŐ: KATONA ISTVÁN)

     

Az Emmausz közösség lelkisége a hagyományos evangéliumi alapokra épül: szeretet, megbocsátás, segítőkészség, tisztaság, bizalom, öröm Istenben, imádság, tisztelet, béke, alázat, engedelmesség, szerénység, stb… Ezek mellett hozzátartozik az a szemlélet, ami az emmauszi tanítványok történetéből fakad.

1./ Találkozás Jézussal. A tanítványok Jézus kereszthalálát követő vasárnap délután elindultak Emmausz felé. Szomorúak voltak és elkeseredettek. Úgy érezték, minden reményük elveszett. Jézus hozzájuk csatlakozott, de nem ismerték fel (Lk 24,13-35). Jézus érdeklődött szomorúságuk oka felől. Ők elmondták, hogy Jézus meghalt a kereszten és vége lett minden reményüknek. Jézus elmondta, hogy a kereszthalál az Atya terve szerint volt. A próféták ezt előre megjövendölték.

Ebből a történetből fakad, hogy Jézus életünk társa akar lenni. Itt van velünk, minden eseményt, amitől elszomorodunk, lát. Szeretne segíteni nekünk. Tőlünk is megkérdezi: mi bánt? Mitől vagy szomorú? Ha válaszolunk neki, és elmondjuk életünk fájdalmait, akkor békét ad.

2./ Szentírás: A Biblia Isten személyes üzenete hozzánk. Ahogy a tanítványok szívéből eltűnt a bánat a prófétálás szavának hallatán, úgy ma is megvan Isten Igéjének ez az ereje. Csak engedni kell, hogy a Szentlélek által belénk hatoljon Isten szava. A hittel olvasott Ige képes új életre vezetni mindenkit.

3./ Szentmise: Jézust az emmauszi fogadóban a „kenyértörésről” ismerték fel a tanítványok. Az apostoli időkben a szentmisét kenyértörésnek nevezték. A szentmise megjeleníti előttünk Jézus kereszten hozott áldozatát (vérontás nélkül). Minden szentmisében Isten szeretete nyilvánul meg, amely gyógyító és szabadító erővel hat ránk. Aki élő hittel kapcsolódik a szentmise eseményeibe és szövegeibe, az mindig megtapasztalhatja ezt a gyógyító és szabadító erőt.

     

Vissza a kezdőlapra

Emmauszi tanítványok